Házigazda zenekar kerestetik! – Pályázati felhívás

A kapolcsi FolkUdvar az a hely, ahol megtudod, miért izgalmas a népzene, a néptánc, a kézműves- és népmesehagyományunk. A hely, ahol a kávé mellett tánccal frissítheted fel magad az előző este után, ahol tiszta szívvel énekelhetsz, ahol rájöhetsz, hogy milyen önfeledten lehet népzenére bulizni. A hely, ahol jobbnál jobb koncerteken vehetsz részt és ahol hajnalig szól a talpalávaló a házigazda zenekarainknak köszönhetően.

Olyan népi zenekarokat hívunk meg a pályázaton való részvételre, amelyek repertoárjában a táncházi muzsikálás mellett a színpadi koncertezés is megjelenik.

Célunk, hogy az udvar 3-4 naponta új lendületet kapjon és az aktuális házigazda zenekar teljes erőbedobással tudja végezni a feladatát.

Az idei programot a Kodály-év jegyében zenés, táncos egyéniségek, mesterek örökségére fűzzük fel. Ehhez kapcsolódva a házigazda zenekaroktól is azt kérjük, hogy állítsák programjuk fókuszpontjába saját mestereiket.

 

Pályázati feltételek

 

 

A fesztivál időpontja: 2017. július 21-30.

 

Pályázat benyújtásának határideje: 2017. február 20., éjfél

 

A házigazda zenekarnak a következő követelményeknek kell megfelelnie:
  • a zenekar min. 5 max. 6 főből áll, énekessel együtt,
  • megfelelő minőségű és mennyiségű hangszerrel rendelkezik,
  • biztosítja adatközlő(k) és/vagy vendégelőadó(k) közreműködését esti koncertjén,
  • vállalja, hogy a Folkudvarban kizárólag népzenét játszik,
  • koncertanyagában megjelenik mestereinek hagyatéka.

 

A pályázaton nyertes zenekaroknak a fesztivál ideje alatt az alábbi tevékenységeket kell ellátni:
  • táncoktatás zenei kísérete (3-4 nap x 1,5 óra)
  • énektanítás zenei kísérete (3-4 nap x 1 óra)
  • koncert (1x 1,5 óra)
  • éjszakai táncház (3-4 nap x 5-6 óra)
  • interaktív gyerekprogram (hangszerbemutató, hangszersimogató, dúdoló stb.) (3-4 nap x 30 perc)
  • opcionálisan a gyerekelőadás zenei kísérete (2-3 nap x 1 óra –adott napi fellépőtől függően),
  • esetenként egyéb felmerülő zenei feladatok a program és a fesztiválozók kiszolgálása érdekében (minden esetben egyeztetve a zenekarral)

 

Énekes feladata:

Énektanítás, opcionálisan a gyerekprogramban részvétel, aktív részvétel az esti koncerten és a táncházban.

 

A zenekarok a fesztiválon 3 vagy 4 napos váltásban vesznek részt.

 

Díjazás:  
  • a zenekar tagjai számára a napidíjon (25.000 Ft / fő / nap) felül útiköltség-térítést és ellátást (szállás, napi kétszeri étkezés) biztosítunk;
  • a koncert megvalósítására, meghívott előadók kifizetésére további tiszteletdíjkeretet (a koncert koncepciójától és vendégelőadóitól függően) és útiköltség térítést biztosítunk.

 

Jelentkezés a csatolt pályázati adatlap elküldésével a nagy.viktoria@hagyomanyokhaza.hu címre február 20., éjfélig.

 

Pályázati adatlap