Bajkó Edina versmondó kapta a Versünnep Fesztivál fődíját

A döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak.

A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László Hobo előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két "szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó.

A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.

    A Versünnep Alapítvány professzionális előadók kategóriájának győztese a L'Aura Band lett, a zenekar Nemes István Péntek éjjeli álom című festményét, valamint 50 ezer forint pénzjutalmat vihetett haza. A zenekar nyerte el a közönség különdíját is - Rádóczy Gyarmathy Gábor Garabonciás című alkotását, melyet a művész és a Forrás Művészeti Intézet ajánlott fel.
    A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint  pénzjutalmat kaptak.

Bajkó Edina vehette át a Nemzeti Színház díját is, amelyet A. Szabó Magda stratégiai igazgató adott át 


    A fődíjat elnyert Bajkó Edina vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-i Az élet szép című előadására.
    Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját.
    Az RS9 Színház felajánlását - pódiumi est megtartásának lehetőségét - szintén Bajkó Edina, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el.
    Hunyadi Máté lett az egyetemi hallgató kategóriagyőztese is:  100 ezer forint pénzjutalmat, valamint 2 tiszteletjegyet kapott a MITEM április 19-i Az élet szép című előadására.
    A Budapesti Operettszínház díját - a megzenésítettvers-kategória győztesének felajánlott professzionális körülmények között rögzített hangfelvétel lehetőségét - Fekete Linda nyerte el.

Ferenczi Attila a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tagjaként rendszeresen látható a Nemzeti Színházban


    Az Anyanyelvápolók Szövetségének felajánlásait - 3 értékes könyvcsomagot - Ferenczi Attila, Bach Zsófia és Liszi Melinda vihette haza.
    A megzenésített vers nyelvi megformálásért 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert.
    Az Esztrád Színház felajánlását - az Arany János műfordítói pályázat győztes darabjának színpadi megvalósításában való fellépési lehetőséget - Fekete Linda és Bach Zsófia nyerte el.
    A békéscsabai Jókai Színház felajánlását - a szarvasi vízi színpad egyik programjában való fellépési lehetőséget - Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter kapta.
    A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa és Básti Andrea vehette át. A Széphalom Könyvműhely valamennyi produkciónak nagy értékű könyvjutalmat ajánlott fel.